|
|
 |
 |
Július és augusztus hónapokban hétfőtől vasárnapig menetrend szerint közlekedik a Halastavi Kisvasút.
Hortobágy-Halastó Közép-Európa egyik legnagyobb halastórendszere, mely rendkívül gazdag élővilággal rendelkezik. A változatos madárvilág tagjai közül megfigyelhető: rétisas, nagykócsag, vörösgém, barna rétihéja, vadludak, vadrécék. Sokfelé láthatjuk a gyakori vidra nyomait is.
Kiváló hangulatú sporteseménnyel ért véget a BSI tavaszi-nyári futószezonja: a 7. E.ON Délibáb Sportnapon 1700-an bringáztak, túráztak és futottak a Hortobágyon. A puszta idén is kánikulával várta a sportolókat: napközben 35 fok volt a rónán, ahol a korábbi, hetekig tartó esőzések miatt némileg módosult a távok útvonala. A Hortobágyon több helyütt állt a víz, de valamennyi távot ettől függetlenül teljesíteni lehetett. Forrás: http://www.futanet.hu
A MOZAIK Debreceni Kulturális Közhasznú Egyesület és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság közös rendezésében 2010. június 5-én fotókiállítás nyílt a Hortobágyi Galériában 'A természet varázsa' címmel. A kiállítás 2010. július 22-ig látogatható, naponta 9-18 óra között.
...Néhány nap elteltével a Vadaspark dolgozói arra lettek figyelmesek, hogy a gólyafészekben mintha többen lennének a megszokottnál, és hogy a két gólyaszülő folyamatosan hordja a friss fészekanyagot a fészekre. Kiderült, hogy a három új jövevény közül kettő felrepült a három meglévő fiókák mellé, így mostanra hét gólyát kell megtartania a fészeknek.
A Természetvédelmi Őrszolgálatunk munkatársai két mentőakcióban 75 nagy kócsag és 17 vörösgém- és 4 szürkegém fiókát mentettek ki a Tisza-tóban víz alá kerülő fészkekből. A Hortobágyi Nemzeti Park rendelkezik olyan épületekkel (Hortobágy-malomházi Szafaripark, Górés tanyai madárrepatriáló állomás), amelyek alkalmasak a mentett madarak befogadására, sőt természeti területek közelsége révén a rehabilitációra, majd a természetbe való mihamarabbi visszaengedésre...
2010. augusztus 7-én ismét a Hortobágy folyó melléke gazdag élővilágának felfedezésére invitáljuk Önöket.
900-kor a Pusztai Állatpark parkolójából gyalogosan indulunk tovább a Hortobágy-folyó mentén Malomházára. Utunk során számos növény- és állatfajt figyelhetünk meg.
A túrára előzetes bejelentkezés szükséges.
Június közepén az erős széllel és sok csapadékkal érkező vihar a szatmár-beregi védett területeket sem kímélte. A Túristvándi mellett lévő Rókás-legelő évszázados tölgyeit most elkerülte a tomboló szélvihar, azonban a Cégénydányádi-park Természetvédelmi Területen jelentős károkat okozott. A mintegy 13 hektáros parkban több idős fát kicsavart és számos terebélyes fa oldalágát letörte. A károk felmérése után elkezdődött a kert helyreállítása, a kidőlt fák összedarabolása, a nagy tömegű lombozat aprítása. A kármentési munkába nagy segítséget nyújtanak a tájvédelmi körzetben dolgozó közmunkások is.
Környezetünk hídat ver közénk – Európai fiatalok párbeszéde címmel Környezetvédelmi és Médiaprojekt zajlik a Német Szövetségi Környezetvédelmi Alap anyagi segítségével, továbbá Németország, Bulgária, Horvátország, Románia és természetesen Magyarországon 11 regionális sajtóorgánum és 40 továbbképzésre jelentkező iskola közreműködésével. A projektről a www.umwelt-baut-bruecken.de. oldalon tudhatnak meg bővebbet.
A jelentős mennyiségű csapadék és a pusztító viharok miatt a Hortobágyi Nonprofit Kft. úgy döntött, idén nem kerül megrendezésre a Lovasnapok.
A rendezvénysorozat 2011. július első hétvégéjén folytatódik.
A továbbiakban a Mátai Ménes közleménye olvasható.
Újabb élményekben gazdag túrára invitáljuk Önöket a Kis-Jusztus mocsár területén.
2010. július 3-án 900-kor a Kaparó Csárda parkolójából (33-as főút nagyiváni útelágazás) hazánk legszínesebb, fokozottan védett madarainak keresésére indulunk. Utunk során gyönyörű fajokat figyelhetünk meg.
Az árvizi és belvizi védekezések közben romló vízminőség és a június 9-én beköszöntő hőség miatt a felszini vizekben csökkent az oldott oxigén mennyisége, aminek következtében a Hortobágy-folyón és a Hortobágy-Berettyó főcsatornán, valamint a Nyugati-főcsatornán is napról-napra erősebb halpusztulást észleltünk. A pusztulás mértékére jellemző, hogy a folyó néhány szakaszán...
2010 a hazánkban fészkelő fecskefajok éve, többek között azzal a céllal, hogy a társadalom felfigyeljen az e madarakat érintő fenyegető veszélyekre. A 2010-es év tavaszán feltűnően kevés fecske érkezett vissza telelőhelyéről, így igencsak rájuk férne egy eredményes fészkelési időszak. Sajnos az esős, hűvös és igen változékony tavaszi, kora nyári időszak egyáltalán nem az eredményes fészkeléshez nyújt kedvező körülményeket, gyakran még a felnőtt madaraknak is nehézkes a mindennapi táplálék fellelése.
A 2010 június 10-ei állapot szerint a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 22 természetvédelmi őr kollégája 14 gépkocsival és két kisgéphajóval felszerelve vesz részt a tiszai árvizi védekezésben Közép-Tisza, Tiszalök, a Tisza-tó, Kesznyéten és a Hortobágy-Berettyó térségében, egy fő irányító és kapcsolattartó koordinálásában. A többi kolléga készültségben várja az esetleges riasztást. Látható, hogy a területi hálózatban működő testületek között a nemzeti parkok természetvédelmi őrszolgálatai is példásan kiveszik a részüket a életet és vagyont veszélyeztető árvízi katasztrófahelyzet elhárításában. Azonban nemcsak emberéleteket veszélyeztet az ár. A Tisza-tó gyors vízszint emelkedése miatt veszélybe kerültek a nádasban fészkelő gémfajok tojásai és fiókái. Ezek mentése elkerülhetetlenné vált. Kánikula és szúnyoginvázió nehezíti a védekezési munkákat...
„Ilyen volt – ilyen legyen!”címmel pályázatot hirdet felsőoktatási hallgatók számára a környezetvédelmi minisztérium biodiverzitás osztálya. A jelentkezőknek egy poszteren kell bemutatniuk közvetlen környezetükből egy olyan területet, amelyet szebbé, zöldebbé, természetesebbé lehet tenni. A terveket és rajzokat bármilyen technikával el lehet készíteni. Az öt legjobb pályamű alkotója díjat kap, a beérkezett tervekből pedig kiállítást rendez a zöldtárca...
Uniós pályázatból újult meg a Hortobágyi Kisvasút! A meglévő nyomvonalon újra a meghírdetett menetrend szerint közlekedik. A projekt a „Daruvonulás Hortobágyon” A Hortobágy-halastavi kisvasút továbbfejlesztése és új ökoturisztikai attrakciók létrehozása címet viseli. A beruházás folyatatásában a HNPI célja a csatlakozó látványelemek bővítése. Az új beruházás keretében a jelenlegi 4 km-es pálya 5 km-re bővül. A sínpályát nagyobb terhelhetőségűre cseréljük, hogy az utazás biztonságosabbá és kényelmesebbé váljon. A halastavak legvadregényesebb részén több pallóút és madárvárta kerül kialakításra, amelyekből jól megfigyelhetővé válnak a területre jellemző élőhelyek, és átfogó képet kaphatunk a halastavak vízvilágáról, madárvilágáról. A látványelemek között madárgyűrűző állomás, a bivalyok testközelből történő megfigyelését lehetővé tevő Bivalyos tó és mesterséges partifecske fészkelő telep kialakítását is tervezzük. Hortobágy Európa legnagyobb daru pihenőhelye. 2007 októberében több mint százezer daru pihent meg a pusztán. A darunézés egyre több érdeklődőt vonz ide az ország minden részéről és külföldről egyaránt. A kisvasút az új fejlesztés keretében – a sínpálya kb. egy kilométeres meghosszabbításával - eléri a legbelső, ún. „Kondás” tavat, amely a darvak hagyományos éjszakázó helye. A kisvasút tervezett végállomásánál fogadó épület, 13 m magas megfigyelő torony, vízbe épített pallóút rendszer és új betekintők kerülnek kialakításra. A megfelelő infrastruktúra kiépítésével lehetővé válik, hogy a látogatók a tó partjáról élvezhessék a darvak gyülekezését. A kisvasút rekonstrukciója és további fejlesztése lehetővé teszi a turisták védett területekre való belépését, és egyidejűleg csökkenti a látogatók által kiváltott környezetterhelést...
Idén június 14-18. között ismét megrendezésre kerül a Magyar Nemzeti Parkok Hete. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság ez alkalomból naponta ingyenes vezetett túrára várja vendégeit a Hortobágy-Halastavi tanösvényen.
A túrákra előzetes bejelentkezés szükséges!
Nem ornitológiai szenzáció, de mégis érdekes adat, hogy kollégánk a hortobágyi Pusztai Állatpark mellett gyűrűs gólyát figyelt meg. Az idén májusban megkerült gyűrűs fehér gólyánk a budapesti Madárgyűrűzési Központ adatainak tanúsága szerint 2007. augusztus 16-án, tehát három évvel ezelőtt - nyilván fiókként - kapott lábgyűrűket, a Pest megyei Csomád közelében. A mostani megfigyelés alkalmával a színes gyűrűk alapján sikerült egyedileg azonosítani a jószágot. Az állapot rovatban pedig az "egészséges, szabadon hagyva" megjegyzés szerepel. Reméljük ez fogja kísérni egész életében. Szerencse fel!
A Hortobágy-Halastavi Kisvasút Napja 2010. június 12. helyett a felújított tanösvény hivatalos átadásával egyidőben kerül megrendezésre. Az időpontról a későbbiek során weblapunkon tájékoztatjuk Önöket.
2010. június 5-én újra lehetőség lesz megismerkedni egy élvezetes túra keretében a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatának munkájával.
Szakvezetőnkkel 900-kor találkozunk a Pusztai Állatpark parkolójában, ahonnan gyalogosan indulunk tovább a Hortobágy folyó mellékén Malomházára.
A túrára előzetes bejelentkezés szükséges.
A gazdálkodóknak idén is lehetősége nyílik úgynevezett „nem termelő mezőgazdasági beruházások” megvalósítására pályázni. Ezen beruházások mindegyike a környezettudatos gazdálkodás megteremtését, a vidéki táj és élővilág megőrzését segíti elő. Kérjük a pályázati anyag benyújtása előtt a rendelet vonatkozó részét tanulmányozza át, mivel az abban felsorolt követelmények ismeretében csökkenthető az esetleg hibásan, hiányosan benyújtott pályázati anyagok száma. A pályázatot az MVH-nak kell benyújtani, azonban a pályázat beadásához, a beruházások megvalósításához bizonyos esetekben szükséges a területileg illetékes Nemzeti Park igazolása arról, hogy az adott beruházásnak magas természetvédelmi értéke van, valamint, hogy a Nemzeti Park a beruházás megvalósítását jóváhagyja. Erre az „Igazolás tervezett beruházás természetvédelmi értékéről” megnevezésű adatlap szolgál. A kérelmeket minden év június 1. és június 30 között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. Kérjük a nemzeti parki nyilatkozat igénylésénél vegyék figyelembe, hogy az elbírálás időigényes folyamat, ezért megkeresésüket legkésőbb tárgyév június 30-ig juttassák el az Igazgatóságra! Amennyiben időhiány miatt nem jut elegendő idő a beruházás hatásainak megállapítására, a nyilatkozatot rendelkezésre álló információk hiányában nem tudjuk kiadni.
Magyarországon több mint 70 sásfaj fordul elő (a gyapjúsásokat is a sások közé sorolva), közülük 21 áll természetvédelmi oltalom alatt. A Dél-Nyírségben jelenlegi ismereteink szerint 6 védett faj él. A savanyúfüvek közé tartozó sások ritkán kerülnek a figyelem középpontjába, pedig sokkal érdekesebb és sokszínűbb csoport ez annál, mint azt a legtöbb felületes szemlélő gondolná...
A HORTOBÁGYI KISVASÚT FELÚJÍTÁS MIATT VÁRHATÓAN CSAK JÚNIUSBAN INDÍTJA JÁRATAIT!

AZ EURÓPAI UNIÓS FORRÁSBÓL VÉGZETT FELÚJÍTÁS SORÁN A KISVASÚT PÁLYÁJA EGY KILOMÉTERREL BŐVÜL ÉS ÚJABB KISZOLGÁLÓ LÉTESÍTMÉNYEK IS ÉPÜLNEK, HOGY EZ ÉV NYARÁN MEGÚJULVA, MÉGINKÁBB KÉPES LEGYEN A KEDVES VISSZATÉRŐ ÉS JÖVŐBELI VENDÉGEINEK IGÉNYEIT KISZOLGÁLNI. KÉRJÜK SZÍVES MEGÉRTÉSÜKET!
Pünkösd helyett július első hétvégéjén lesz a hortobágyi lovasünnep.
A Hortobágyi Lovasnapok rendezőbizottsága tájékoztatása szerint a szélsőségesen csapadékos időjárás miatt az esemény előkészületét, illetve lebonyolítását nem tudják az elvárt színvonalon teljesíteni. A tartós esőzések következtében a lovaspálya és a parkolók víz alatt állnak, ezért a rendezvény elhalasztása mellett döntöttek. Új időpontként július első hétvégéjét jelölték meg (2010. július 3-4.), amely egyébként évtizedekig a lovasnapok időpontja volt.
A kedvezőtlen időjárás az országos gulyásverseny és pásztortalálkozó helyszínét és előkészületeit nem érinti, azt a hortobágyi Pusztai Állatparkban a szokásos időben május 22-én, szombaton 10 órai kezdéssel megrendezik. "
2010.05.20.
Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan május elején ismét kezdetét vette a rétisas fiókák színes gyűrűs jelölése a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területein. A tél végén már lekotló sasok tojásaiból március végétől április második feléig tartó időszakban kelnek ki a fiókák, melyek gyűrűzését elsődlegesen 4-8 hetes életkoruk között végzik az igazgatóság munkatársai...
A tavasz ezen időszakában a helyben költő madarak már javában a tojásaikat melengetik. A gémek és kócsagok a nádban lapulnak fészkeiken, táplálkozó párjaik azonban könnyen megfigyelhetők röptükben. A nyári ludak között már több olyan van, mely a fiókáit vezeti. A halastavakon fattyúszerkő, nyári lúd, nagykócsag, kis kárókatona egyedeivel találkozhatunk. Szerencsés esetben a kékbegy is lencsevégre kapható, melynek hangjától zajos a terület. A víz fölött zsákmányát kereső barna rétihéja kering.
2010. április 23-án a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 2 természetvédelmi őre egy közmunkás és egy szakmai gyakorlatát töltő egyetemista társaságában a Tiszacsege közelében elhelyezkedő Miska-foki holtágon és a Nagy-Kácsa szigeten tartott természetvédelmi és halászati ellenőrzést. Az áradó Tisza elöntötte a holtágat és a hullámtéri kaszáló, valamint az azt körülvevő galériaerdők is víz alatt állnak. Az egyre melegedő vízben lassan elkezdődik a folyóban élő pontyoknak és a keszegféléknek az ívása, amely együtt jár az állatok elöntött, sekély vizű területeken történő tömeges megjelenésével. Sajnos tudják ezt az orvhalászok is...
A HNPI nagy sikerrel mutatta be KEOP forrásból megvalósuló madárvédelmi projektjét 2010 tavaszán az Európai Madárszámlálási Tanács (European Bird Census Council) soros (18.) konferenciáján Spanyolországban. A konferencián a HNPI által KIOP forrásból megvalósított, valamint KEOP támogatással 2010-ben induló madárvédelmi beruházásokat poszter formájában mutattuk be.
A Hortobágy Magyarország egyik legkevésbé fényszennyezett területe - a zavaró fények hiánya a természetességnek is szinonimája, s ez az élővilág zavartalanságának is alapvető feltétele. A Hortobágyi Nemzeti Park várhatóan idén kapcsolódhat a "Csillagoségbolt-parkok" nemzetközi hálózatához.
Május 8. estéjén újra megrendezésre kerül a korábban nagy sikert aratott csillagnéző túra Hortobágy-Halastón. A program során természetvédelmi szakemberek és csillagászok kalauzolják a látogatókat.
Éves viszonylatban 100 - 150 madár, számosságuk szerinti sorrendben fehér gólya, egerészölyv, erdei fülesbagoly, gémfélék, mint bölömbika, bakcsó, szürkegém, kanalasgém kerül a telepre, amelynek természeti környezete ideális hely az egyedek "szabadlábra" helyezésének. Március végén két sólyom kapta vissza szabadságát a Hortobágyi Nemzeti Park Górés tanyai madárrepatriáló állomásán. A tollazat alapján 2 évesnek becsült kerecsensólyom a budapesti Állatkertből, Dr. Soós Endre és Dr. Molnár Viktor állatorvosok kezelése után került Górésra.
A 2010-es év tavasza szeszélyes időjárásával nem kedvezett a korán nyíló hagymásoknak. Az egyhajúvirágok előőrsei február utolsó hetében dugták elő rózsaszín lepelleveleiket a dél-nyírségi erdők lombfakadás előtti napfényben fürdő avarjából. A február végi tavaszra azonban márciusi tél következett: két alkalommal is hótakaró lepte be a tájat...
A Víz Világnapja rendezvénysorozat megyénket érintő programjai idén Szabó Imre, környezetvédelmi és vízügyi miniszter védnökségével "Tiszta vizet az egészséges világért" mottóval zajlottak le. A miniszter a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjának nagytermében tartott sajtótájékoztatóján az egyik alapvető éltető elemünk a víz, így vizeink tisztasága megóvásának fontosságára emlékeztetett. Emellett bemutatta a Hortobágyi Nemzeti Park 2,2 milliárdos uniós forrásból megvalósítandó, részben vizesélőhely-fejlesztési és ökoturisztikai fejlesztéseit, amelyek a nemzeti parkok és a szakminisztérium összehangolt együttműködésének, illetve az uniós szinten elsődlegesként kezelt környezetvédelem révén rendelkezésre álló pályázati pénzforrásoknak, valamint a lehívásukra és a műszaki tartalom megvalósításának menedzselésére alkalmas nemzeti parki szakembergárdának köszönhetően nemzetgazdasági szinten is említésre méltó teljesítményt jelentenek.
Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter a március 15-i állami ünnep alkalmábólmárcius 12-én délelőtt köztársasági elnöki kitüntetéseket és miniszteri elismerő okleveleket adott át Budapesten. Többek között Sándor János kollégánknak is, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság informatikusának, az informatikai rendszer üzembiztos működtetése érdekében végzett munkájáért.
Hunor nevű webgólyánk életében az elmúlt év tavasza szerencsés fordulatot hozott, hiszen egy évi özvegység után újraházasodott. A Nemzeti Park munkatársai által felszerelt speciális fészekkosárban az idén újra együtt kelepel Tündével (webmadarászok nevezték el így) a Hortobágyi "webFogadó kéményén. A szomszédos Látogatóközpont falára szerelt webkamera képén nyomon követhetik az idei történéseket...
A Szatmár-Beregi táj bővelkedik természeti és kultúrtörténeti értékekben egyaránt. Olykor e két dolog szoros együttélésének is tanúi lehetünk. A környékbeli koros templomok égbe nyújtózkodó tornyainak gyakran társbérlői is akadnak. A fokozottan védett gyöngybagoly ide húzódik be nappal, és fiókáit is itt nevelgeti. Az épületen belül számos esetben fából készült kétterű költőláda fogadja be a madarakat és azok utódait. Ilyen ládák kerülnek kihelyezésre
A Nyírség-Szatmár-Bereg Természetvédelmi Tájegység természetvédelmi őrei februárban két alkalommal főiskolások segítségével fészektérképeztek. A munka során a Nyíregyházi Főiskola környezettan szakos hallgatói megismerkedhettek a téli fészektérképezés metodikájával, a GPS-készülék használatával, ezen kívül különböző madárfajok hangjával, emlősök nyomaival.
2010. március 3-án zajlott a HNPI működési területein a 2009-2010-es téli időszak utolsó sas szinkron – megfigyelési akciója. A szerdai napon a Természetvédelmi Őrszolgálat tagjai néhány önkéntessel és más kollégával kiegészülve járták be a működési terület jelentős részét. Ki-ki az előzetesen számára kiosztott területrészeket vizsgálta át sasok után kutatva. A szinkron megfigyelések során elsősorban a madarak táplálkozó területei kerültek górcső alá, mert a hatalmas területeken az éjszakázó helyek nagy száma miatt az esti „behúzó” egyedek számlálása kevésbé hatékony.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a Föld Napja alkalmából rajzversenyt hirdet, melynek témája a Föld, bolygónk fontossága, az élet sokszínűségének megtartása, az élhető Föld megtartása.Kérünk titeket, hogy alkossatok olyan, bármilyen papíralapú technikával készült, méretben nem korlátozott képeket, melyek érzékeltetik ezt.
Idei "Hortobágyi Esték" rendezvénysorozatunk utolsó előadására invitáljuk Önöket a Látogatóközpontba. Ezúttal Puskás Nándor, a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. vezérigazgatója mutatja be az érdeklődő közönségnek a hortobágyi halászat múltját és jelenét.
Az együttműködési megállapodásnak megfelelően, főleg a téli időszakban gyakoriak a rendőrséggel folytatott közös járőrszolgálatok a Nyírség-Szatmár-Bereg Természetvédelmi Tájegységben, melynek célja az illegális fakivágások visszaszorítása. Februárban a Természetvédelmi Őrszolgálat a Barabási Határrendészeti Kirendeltség munkatársaival végzett területellenőrzést. A munka különlegességét az adta, hogy
Porzik a hó a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet tiszakerecsenyi erdőtömbje alatti gyepeken, mivel egy nagy teljesítményű, speciális cserjeirtó adapterrel felszerelt munkagép rója a köröket a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából. A magyar-ukrán államhatár közelében húzódó, tulajdonjogilag sokáig rendezetlen terület gazdálkodás hiányában az utóbbi években erősen becserjésedett, gyepként történő hasznosítása már nem volt megoldható.
A hagyományos területhasználati módok – a kaszálás, legeltetés – visszaszorulása miatt számos, természetvédelmi szempontból értékes gyepterület indult cserjésedésnek, kiszorítva az élőhelyekről a gyepekhez kötődő, értékes növények több faját, mint például a fokozottan védett réti angyalgyökér (Angelica palustris), vagy a védett vitézkosbor (Orchis militaris). Az ilyen élőhelyekről motorfűrész és motoros sarjirtók segítségével vágjuk le a felverődött vesszőket, kisebb bokrokat, majd az így keletkezett gallycsomókat lehordjuk a gyepről.
Ismét eljött a hónap utolsó csütörtöke, s mint tudjuk, ezen a délutánon "Hortobágyi esték" rendezvénysorozatunk következő programját élvezhetjük. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tisztelettel meghívja, és várja Önöket a mellékelt meghívó szerint a Látogatóközpontban!
Az idei hideg tél lehetővé tette, hogy ismét elvégezzük a szükséges természetvédelmi szempontú élőhely kezelést a beregi tőzegmoha lápok talán legszebbikén, a Báb-taván. Az egykori medervonulat mélyebb részén kialakult élőhely számos jégkori maradványnövény egyik utolsó menedékhelye. Szikrázó napsütésben érkeztünk a helyszínre...
Fecskeház Erdei Iskolánk 2010 tavaszától ismét szeretettel várja az érdeklődő csoportokat! Tartalmas programokat, kerékpáros, gyalogos és kisvasutas túrákat kínálunk a résztvevőknek. Erdei iskolánk célja a természeti értékekben gazdag táj és a hagyományos életmód értékeinek megismertetése, valamint a közösségfejlesztés. A Fecskeház Hortobágy-Mátán, Hortobágy falutól 2 km-re található. A hortobágyi erdei iskola ideális kiindulópontként szolgál a puszta megismeréséhez. Az épület, amely kényelmes, tiszta szobáival, nagy parkjával, az ide szervezhető programokkal több napos tartózkodásra is alkalmas, 34 fő elszállásolását teszi lehetővé.
A Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet természetvédelmi őrei több helyszínen, színes előadásokon mutatták be óvodáskorú gyermekeknek házunk, kertünk leggyakoribb madarait és az etetők madárvendégeit. Az ovisok a foglalkozáson megismerték a téli madáretetés legfontosabb szabályait, a madáretetők elkészítésének és kihelyezésének fortélyait, valamint hasznos tanácsokat kaptak a „madárcsemegék” elkészítésével kapcsolatban.
Elindult a Hortobágyi Csillagoségbolt Park új honlapja. Reményeink szerint a Zselici Tájvédelmi Körzetben megvalósult Parkot követve hamarosan a Hortobágy hivatalosan is megkaphatja a Csillagoségbolt Park címet. A jövőben tehát az alábbi honlapon lehet tájékozódni a Parkról és a fejleményekről: http://csillagpark.hu/
A téli időszakban is mocorog az élet. Igaz, jóval kevesebb madár és emlős aktív, a rovarvilág pedig inkább tetszhalott állapotban igyekszik átvészelni a hideget. Persze ilyenkor is a víz körül forog minden: a fagyott jégfelszín feletti "felső világban" folyékony formában nem hozzáférhető, csak az "alsó világban" állandó közeg. Bár azok a szerencsések is, mint a halak, puhastetűek, férgek, akik ez utóbbi alsó világban élhetnek, visszafogott aktivitást mutatnak a fagypont körüli sűrű közegben. E téli kozmosznak egyértelmű urai azok a különleges vándorok, akik képesek e két világ között közlekedni. Ilyen a vidra is...
Február másodika a Vizes Élőhelyek Világnapja. 1971-ben ezen a napon írták alá a Ramsari Egyezményt, melynek legfontosabb célja a vizes élőhelyek megőrzése, fennmaradásuk biztosítása, és az erre vonatkozó nemzetközi jogi keretek létrehozása.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmából általános iskolák felső tagozatosai és középiskolások részére ajánl programot.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Tisza-tavi Regionális Marketing Iroda túravezető képzést hirdet mindazok számára, akik szakmailag felkészültebben, szakszerűbben kívánják tájékoztatni, túráztatni vendégeiket a Tisza-tavi régióban illetve annak védett területein vagy akik a Tisza-tó szerelmesei és többet szeretnének megtudni annak élővilágáról. A képzés során kiemelt helyet kap a turisztikai alapismeretek és a természeti értékek megismertetése elméleti és gyakorlati formában.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tisztelettel meghívja Önt a „Hortobágyi esték” szellemi műhelyének következő előadására. Sándor István, a HNPI igazgatója a Hortobágyi Nemzeti Park jövőképéről, a hortobágyi turisztikai fejlesztésekről tart előadást a Nemzeti Park Látogatóközpontjában ( Hortobágy, Petőfi tér 13.) Időpont: 2010. január 28., csütörtök délután 16.30 óra Az előadás előtt lehetőség van frissen sült pogácsa és tea melletti beszélgetésre is. További információ: Sárosi Eleonóra, 06-52-589-000, sarosie@hnp.hu
Kiadós havazás után a pusztaság fehér lepelbe burkolózik. Az élőlények számára az élőhelyet felépítő, "berendező" tájalkotóelemek ilyenkor szinte eltűnnek, egyöntetű, monoton sík(ok) határolják a teret, a táplálék szintén rejtve marad, gyakorlatilag hozzáférhetetlenné válik, s a cél már csupán a túlélésre való örjítő várakozás. Ebben a helyzetben üdítően hathat valami..., valami érdekesség. Mondjuk egy bicikli...
Az elmúlt év végén Nyíregyházán együttműködési megállapodást írt alá Szepesi István r. dandártábornok, főkapitány, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és Sándor István igazgató a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság képviseletében. A megállapodás értelmében a két szervezet szakemberei együttműködnek a védett természeti területek, védett növény és állatfajok, valamint egyéb természeti értékek megóvása érdekében.
2009. december 09.-én este az Ártándi Közúti Határátkelőnél a Vám és Pénzügyőrség ismét egy madártetemeket tartalmazó szállítmányra bukkant. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának helyszínre érkező munkatársa megállapította, hogy a szállítmány védett madarakat tartalmaz, bár jóval kisebb számban, mint a legutóbbi, novemberi esetnél.
A Nemzetközi Csillagászati Únió közgyűlése 2009. december 2.-án elfogadta a felterjesztést újabb kisbolygó elnevezésekre. A Hortobágy és a Zselic kisbolygók ott sorakoznak egymás után a 84995-ös és 84996-os sorszámon...
|
 |
|
 |